Szabadkai Zsolt bizonysága

Szerető szülőkkel vallásos családba születtem.

Ezért sajnos nekem ki kellett próbálnom más dolgokat is mert a normális élet túl kézenfekvő volt. :)

Középiskolában úgy éreztem nekem fontosabb a haverokkal való bandázás és a pénz, mint a tanulás.

Ezt tanáraim hamar egy elbocsájtással díjazták.

Így maradt időm, dolgozni, pénzt keresni.

Később már a dolgozás nem annyira hiányzott inkább a pénz aztán később már a hatalomvágy is.

Az éjszakában helyezkedtem el mint éjszakai portás kuplerájokban meg diszkókban mert azt láttam hogy az éjszakában a csibészeknek sok pénzük van rázzák a rongyot jó kocsival járnak és felnéznek rájuk.

Én is ilyen akartam lenni akkor még nem sejtettem mekkora kirakat az egész.

Jó úton haladtam a hülyeségben, lett pénzem de mindig el is fogyott bármennyi is lett volna.

Semmi értelme nem volt az egésznek.

Ez az élet egyre fárasztóbbá vált és nem érkezett el a várva várt felhőtlen boldogság.

 

A megtérésem nem egyik pillanatról a másikra történt hanem lassan és talán még most is tart. :)

Három sarkalatos pontja azért volt:

- voltak rendőrségi ügyeim amik soha sehogysem akartak úgy végződni ahogy én gondoltam. Egyre hosszabbak és fárasztóbbak lettek.

- barátom kiterített holtteste a hiradóban ahogy a westend melletti bérlakásban elszámolási vitába keveredve lelőtték.

- visszatérő nyugodni nem hagyó gondolatok minden olyan emberről akiket megkárosítottam vagy bántottam.

 

Ezekmiatt el kellett gondolkodnom, hogy engem vajon mikor lőnek le vagy jobb esetben kerülök börtönbe.

Elhatároztam hogy jó ember leszek és egyszerű életet fogok élni és legfőképp soha senkit nem akarok még megbántani sem.

A nagy vagány életből maradt pénzem egy trabantra :))

Elmentem vele pizzafutárnak.

Nyugis élet volt, fárasztó de békés. Tetszett.

Esti suliba leérettségiztem.

Egyre jobb munkahelyekre vezetett a jó Isten.

Az Isten rengeteg csodát tett az életemben innentől kezdve.

Annyit hogy teljesen elámultam és úgy döntöttem végérvényesen elhiszem, hogy van egy felsőbbrendű mindenható Isten aki igenis része az én életemnek is.

Innentől nem akartam mást csak Vele együtt dolgozni mert ez valódi, hosszan tartó örömöt adott!!!

A csodák azóta is folytatódnak kisebbek nagyobbak.

 

Egy ilyen kisebb csoda volt mikor kiköltöztünk Biatorbágyra egy nagy telekre és (lakótelepi gyerek lévén) nem volt fűnyíróm de igazán semmi szerszámom.

Már megvolt első gyerekünk akit lassan ellepett a fű vagy inkább gaz.

Sokszor béreltem fűkaszát de hosszú távon elég drága mulatság volt ez.

Egyszer a munkahelyem elküldött vidékre egy kertész áruház rendezvényére.

Volt itt egy verseny, egy quad verseny.

A feleségem benevezett engem.

Megnyertem, tudod mi volt a fődij?

Igen, egy fűkasza és nem is a legrosszabb.

 

Így terelget azóta is a jó Isten és mindent megad ami a normális élethez kell.

Persze a vágyaim sokszor nagyobbak de hát tanulok még.

Próbáld ki Te is: add át neki az életed tiszta szívből még ma. Csodát fogsz látni!!!

Szeretettel:

 

Szabi