Imafal


Az egyéni ima és személyes kapcsolat Jézussal elengedhetetlen forrás boldogságunk és békességünk fenntartásához.


Emellett Jézus mondja: ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. (Mt 18,19-20)


Jelen imafal célja, hogy közelebb kerüljünk egymás szívéhez, egymás lelkéhez.
A bennünk zajló örömökhöz, bánatokhoz mert így tudjuk egymást hordozni és a jó Isten elé vinni imában és kérni az Ő segítségét mindenben.


Az itt megjelent imaszándékokért minden nap imádkozik a SZÍVEK SZÖVETSÉGE ÉS MISSZIÓJA.


Az imakérések / imaszándékok időrendben egymás alatt jelennek meg.


Név ami szabadon megjelenhet a weboldalon
Élő email cím amin kapcsolatba léphetünk veled

Mindennapi imaszándékaink




Isten kegyelmének teljességét hirdetjük meg életetekre, az Ő gondoskodását, bőségét, szeretetét és győzelmét minden körülmény felett. Kihirdetjük Krisztus uralmát az életetek felett, gyümölcsöt-hózó kegyelmét. Szívek Szövetsége Missziója KRISZTUSBAN
Szívek Szövetsége és Missziója KRISZTUSBAN
2023-03-22 09:50:16
Imát szeretnék kérni egy kis magzatért, akinek veszélyben az élete. És a szuleiért, hogy jól döntsenek! Köszönöm
MD Réka
2023-02-17 13:43:13
Dicsértessék Jézus Krisztus! Imát szeretnék kérni unokám testi lelki gyogyulásáért és és a gonosz távozásáért! Isten fizesse l Dicsértessék Jézus Krisztus!
Erzsébet
2022-12-25 08:06:26
Szeretett testvérünk, Homoki Nagy Kati kórházban van kétoldali tüdőembóliával. Kérlek szépen Titeket, imádkozzatok érte!
Kati
2022-12-17 18:21:43
Sanyi gyogyulasaert kernek imat
Sanyi
2022-12-06 09:11:38
Sanyi gyogyulasaert imat kernek
Sanyi
2022-12-03 08:59:37
Sanyi gyogyulasaert imat kernek
Sanyi
2022-12-02 10:02:45
Sanyi gyogyulasaert imat kernek
Sanyi
2022-12-01 16:00:10
Édesanyám szellemi, lelki és testi egészségéért, nővérem és keresztfiam megtéréséért. A hit, remény és szeretet növekedéséért szívemben, testi problémáim megszűnéséért. Köszönöm.
Teréz
2022-08-11 15:29:11
A 6 éves, Ewing sarcomás / csont rosszindulatú daganata/ kislányom , Hanna gyógyulásáért.
Krisztina
2022-08-06 18:29:58
Tágabb csládomért, hogy mindannyian megtérjük, és megszabadítson az Úr minden szenvedélybetegségtől, gyógyítsa a sebeket, és Mind Őbenne élhessünk! Köszönöm!
Kati
2022-06-29 22:19:32
Gyermekeim egészségéért, fiam visszatalálásáért Jézushoz, Hálából családomért ! Elhunyt gyermekem, és drága férjem, szüleink, szeretteink lelki üdvéért ! Köszönöm szépen!
Marika
2022-06-08 12:22:36